logotype
img1
img2
img3
img4
img5

Szelidi-tó - Turisztika (Látnivalók a környéken)

Kodály Zoltán Művelődési Ház: Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb művelődési háza, melynek alapkövét 1962-ben Kodály Zoltán rakta le, majd 1966-ban avatta fel. Dunapatajon járva itt mondta el életének utolsó nyilvános beszédét. ("Zene nélkül nincs teljes ember.")
Forrás: www.dunapataj.hu

Polgármesteri Hivatal (Városháza): Az egykori mezővárosi városháza a XIX. század elején épült. Az épület alapjai a XVIII. századból származnak. Az épületegyüttes északi sarkán, a boltíves kapu mellett az egykori városi fogda található. Az épület most is eredeti, klasszicista állapotban látható. Műemléki jellegű épület.
Forrás: www.dunapataj.hu

A Szelidi-tónál található 12 állomásból álló tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket, valamint a környező területek élővilágát.


Hossza: 2400 m
Nyelve: magyar, angol
Az útvonal jelzése: nyíl
Bejárható: egész évben, gyalogosan és kerékpárral
Megközelítés: Dunapataj felől gépkocsival vagy kerékpárral. A tanösvény kiinduló pontja az üdülőfaluban a Szittyó téren található.

Állomások:

1. Hogyan jött létre a tó?
2. Mitől bársonyos a tó vize?
3. Vízvédelem
4. ”… fecseg a felszín, s hallgat a mély”
5. Vízi parányok
6. Vízi növények
7. Miért kedvelik a horgászok a tavat?
8. Úszóbajnokok és szigonyosok
9. Nádi énekkar
10. Fák, bokrok
11. Erdei lakótelep
12. A Várdomb


1. Hogyan jött létre a tó?
A Váctól Mohácsig húzódó Dunamenti -síkság középső részén található a Kalocsai -Sárköz, ahol a Szelidi- tó is elhelyezkedik. A Duna szabályozása előtt ez a terület a folyó ártéréhez tartozott. A Duna-Tisza közi hátság Nyugati előterében nyújtózó, néhány km széles un. alacsony ártér szint minden évben víz alá került, míg a folyamot kísérő folyóhátakat (magas árteret) csak a legmagasabb vizek öntötték el. Az alacsony ártér Pest alatt kezdődő szikes sávja Kecel-Öregcsertő magasságában végződik. Déli folytatásában hosszan elnyúló tőzegterületet találunk, mely a kistáj legalacsonyabb része.
A Kalocsai –Sárköz nyugati peremén, Dunapataj-Kalocsa-Miske-Hajós között kiszélesedő magas ártéri szint az ún. Kalocsai –terasz. A teraszba félkör alakú morotvák mélyednek (Völgyi-tó, Száz-tó, Szelidi-tó). Ezek a Duna hajdani főmeder-kanyarulatainak természetes lefűződésével alakultak ki. Közülük ma már csak a Szelidi- tóban van állandóan víz.
A rendszeres dunai elöntések által éltetett gazdag vízivilág szinte teljesen eltűnt a folyam szabályozásával, gátak közé szorításával, a visszamaradt- csapadék és talajvizekből táplálkozó víztükrök jelentős része pedig a belvízelvezetések áldozata lett.

2. Mitől bársonyos a tó vize?

A Szelidi-tó egyik jellegzetessége és egyben víztani értéke a tóvíz szikes jellege. A víz ionösszetételét a Na+, HCO3- és Cl- ionok túlsúlya jellemzi. Kémhatása erősen lúgos. A Szelidi-tó un. konyhasós szikes víz. Ezen tulajdonságának köszönhetően vize bársonyos tapintású és egykor gyógyhatású vízként tartották számon. A víz sötét színét a benne oldott, lebegő szerves anyagok okozzák.
A természetes domborzati és felszíni lefolyási tényezők következtében az. un. Kékesi-rét - a tó északi részéhez csatlakozó szikes puszta- volt a tó természetes vízgyűjtő területe. Az elkülönült, lefolyástalanná vált egykori folyómederben a talajvízből felhalmozódó sókészlet okozta a tó és a rét szikesedését.

A Szelidi-tó természeti értékeinek első, tudományos feltárása Donászy Ernő (1910-1986) nevéhez fűződik.

Összehasonlításképpen:
A tengervíz sótartalma: átl. 38-40 gramm/liter
Az édesvíz pl. Duna sótartalma: átl. < 0,3 gramm/liter
A kiskunsági szikes tavak sótartalma: átl. 1,5-20 gramm/liter
A Szelidi-tó sótartalma ( 2003): 1,5-2 gramm/liter

3. Vízvédelem

Az 1974-ben megindult, a Nagy-éri csatornán keresztül-a Soroksári-Dunaágból- történő mesterséges vízpótlás következtében a tó vizének sótartalma drasztikusan csökkent. Szerencsére ez a folyamat az utóbbi években megállt. Természetvédelmi megfontolásokból a 70-es évek végén megépült a tavat megkerülő csatorna. Ennek feladata, hogy a Dunából a kalocsai paprikaföldekre vezetett öntözővizeket a tó megkerülésével lehessen továbbvezetni. Szükség esetén a tó vízpótlására is van lehetőség. Az un. Kékesi-réti (belvízelvezető) csatornán érkező vizeket már ősszel előre betárolják a tóhoz közvetlenül kapcsolódó Kékesi- és Kapaszkodó-réten. Az itt tárolt víz só összetétele – a talajból kioldott sók miatt- tavaszra megváltozik, fölös tápanyagtartalma csökken. Szükség esetén ezzel az úgynevezett „pihentetett” vízzel pótolják a tóból hiányzó vízmennyiséget. Ennek a módszernek köszönhetően a tó vizének sótartalma ismét növekedésnek indult. Ez a módszer elősegíti az egykori szikes vízhez alkalmazkodott, jellegzetes élővilág újjáéledését.

4. ”… fecseg a felszín, s hallgat a mély”

A felszíni vizekben azt a vízmélységet, ameddig a fotoszintetikus aktív sugárzás legalább 1%-a lehatol, eufotikus ( átvilágított) mélységnek nevezzük. Eddig a mélységig lehetséges nettó fotoszintézis. E fölött az oxigéntermelő folyamatok, alatta viszont az oxigénfogyasztással járó, lebontó folyamatok dominálnak. A Szelidi-tónál ez az un. eufotikus mélység átlag másfél méteren van.
Nyáron a tóban hőmérsékletei rétegzettség alakul ki. Felülről lefelé haladva a hőmérséklet méterenként egy fokkal csökken. Ennek a nyaranként kialakuló rétegzettségnek jelentős kihatása van a tó ökológiai rendszerére.
A víz alatti fény -és oxigénviszonyok, illetve azok mélység szerinti változása, valamint az időszakos hő -és kémiai rétegzettség kialakulása a Szelidi-tó egyik jellegzetessége a sajátos ionösszetétel mellett. Nincs még egy hasonló viszonyokkal rendelkező tó hazánkban.
Mindezek oka a tó viszonylagos mélysége, illetve az a körülmény, hogy medre keskeny, ezért a szél nem keveri fel könnyen a vizét.

5. Vízi parányok

A tó védetté nyilvánításának alapját a benne előforduló különleges algafajok képezték.
A vízben lebegő növényi plankton tömegét alapvetően a zöldmoszatok (Clorophyta) és a kékmoszatok (Cyanobakteria) adják. A tó legtömegesebb algája a trópusi eredetű fonalas, nitrogénmegkötő kékalga a Cylindropermopsis racibroskii. Természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű a szintén fonalas, nitrogénmegkötő kékalga az Aphanizomenon ovalisporum jelenléte, mely egy ritka, szubtrópusi algafaj. A vízminőség javulását jelzi a sósvizi planktonikus kovamoszat, a Chaetoceros mulleri újbóli megjelenése.
A partmenti nádasok víz alatti részén fajgazdag kovamoszat együttesek alakultak ki.
A vízben lebegő állati plankton kerekesféregek, ágascsápú rákok és evezőlábú rákok fajaiból áll.
A tó értékes, mikroszkopikus élővilágának megóvása csak a víz szikes jellegének megőrzésével érhető el.

6. Vízi növények

A víztér virágos növényzetét elsősorban a lebegő hínár és a tavi nádasok alkotják.
A parti zóna néhány méteres szélességű nádasának tömegesen előforduló faja a közönséges nád ( Phragmites communis), de helyenként előfordul a „buzogányt” viselő széles ( Typha latifolia) és keskenylevelű gyékény ( T. angustifolia) is. A tóvégek egyre sekélyesedő vizében az éles sás és a tarackos tippan ( Agrostis stolonifera) kerül túlsúlyba.
A nád rendkívül fontos szerepet tölt be a víz tisztításában, mivel szerveiben sok nitrogént és foszfort képes megkötni. Emellett a nádas fészkelőhelyet biztosít a madaraknak, ikrázóhelyet a halaknak, búvóhelyet a vízirovaroknak, valamint közvetett és közvetlen táplálékforrást jelent az itt élő számtalan élőlény számára. Számos rovar például a nád szöveteit rágja, nedveit szívja. Több madár számára pedig éppen ezek az apró rovarok jelentenek kiváló táplálékforrást, de vannak amelyek a nád friss hajtásait eszegetik.

7. Miért kedvelik a horgászok a tavat?

A tó több évtizede kedvelt horgászvíz. Az itt élő halak táplálékbázisát a plankton szervezetek biztosítják. Számos, a horgászok számára értékes halfaj például a ponty (Cyprinus carpio), a csuka (Esox lucius) vagy a lesőharcsa ( Silurus granis) tenyészik a vízben.
A compó (Tinca tinca) árvaszúnyog lárvákat, férgeket, csigákat fogyaszt. Gyakoribb halfajok még a veresszárnyú keszeg (Scardinius erythrophtalmus) a kárász (Carassius carassius), és a fogassüllő (Lucioperca lucioperca).
Az 1960-as években betelepített halfajok megváltoztatták a tó élővilágát.
A Távol-Keletről betelepített amur (Ctenopharyngodon idella) és fehér busa (Hypophthalamichthys molitix) őshazája Kína. Az amurt a gyorsan terjedő parti vegetáció „irtására” telepítették be, de kiderült, hogy a parti zóna növényzetének elpusztítása a tó vizének kedvezőtlen állapotváltozását okozza. A naphal (Lepomis gibbosus) őshazájából É-Amerikából díszhalként került Európába.
A vízben úszkáló apró békalárvák, az ebihalak számos halnak kiváló táplálékot jelentenek. A belőlük kifejlődő békák aztán a népes szúnyogsereget pusztítják.
A mocsári teknős (Emys orbicularis) homokba rejtett tojásait a nap melege költi ki. Gyakran látható a vízen „tovakígyózó” vízisikló (Natrix natrix), mely teljesen ártalmatlan, hiszen mérge egyáltalán nincsen.
A fokozottan védett vidra (Lutra lutra) a környező csatornákban fordul elő gyakrabban, de időnként átjár a tó zavartalanabb részeire halat zsákmányolni.

8. Úszóbajnokok és szigonyosok

A nyílt víz és a partmenti nádasok gazdag madárközösségnek adnak otthont. A mélyebb tavakat kedvelő szárcsa (Fulica atra) mindenevő, de legjobban mégis a vízinövényeket kedveli. A tőkés récét (Anas platyrhyncha) nyáron már kicsinyeivel együtt láthatjuk, amint buzgón szűrögetik a vízből a sok apró vízi élőlényt. A kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis)
részben a víz alá bukva részben a felszínen csipegetve szerzi vízirovarokból, csigákból, apró halakból és vízinövényekből álló táplálékát. A vízityúkot ( Gallinula chloropus) csak rövid időre pillanthatjuk meg a nádasok szegélyén, amint nagyokat lépeget. Kedveli a rovarokat, békalencsét, a nád és a sás friss hajtásait. Ügyesen kúszik fel a nádra, de ügyes az úszásban is, pedig úszóhártyája sincsen. Vízparti fákon behúzott nyakkal kucorog a bakcsó (Nycticorax nycticorax). Nagyon emlékeztet a varjúra, talán ezért is kapta a „vakvarjú” nevet. A „vak” szó életmódjára és hangjára utal. Szürkületben a táplálkozóhely felé repülve jellegzetes „kvak-kvak” hangot hallat. A törpe gém (Ixobrychus minutus) óvatos mozdulatokkal mászik a nádszálakon a víz felett. Csőrét szigonyként használva, villámgyors mozdulattal vág zsákmánya után.

9. Nádi énekkar

A nádasok tavasztól madárdaltól hangosak. A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) énekével védi fészkének környékét. Fészkét a víz fölött készíti, általában 6-7 nádszál tartja, de mindig van közötte egy erős, előző évi szál is, hogy megtartsa a fiókákat és a szülőt is. A vízből és a víz felszínéről szitakötő lárvákat, vízipoloskákat, pókokat, legyeket szedeget össze. A jellegzetes hangjáról ismert kakukk (Cuculus canorus) gyakran a nádirigó fészkébe rakja tojását.
A természetszerű nádasokat szereti a cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scipaceus).
Az élettelennek tűnő téli nádas is fontos szerepet tölt be sok faj életében. Igaz, ilyenkor az itt élő rovar- és madárvilág nagy része eltűnik, mások viszont itt találnak téli menedéket, élelmet. A kékcinkék (Parus coeruleus), függőcinegék (Remiz pendulinus) és barkóscinegék (Panurus biarmicus) télen a nád bugájában magokat szedegetnek. Ügyesen átvizsgálják a hajtásokat, gubacsokat és levélhüvelyeket a bennük megbúvó gubacslegyekért, gubacsszúnyogokért, hernyókért.

10. Fák, bokrok

A tó környékén hajdan a magasabb, jó talajú helyeken tölgyerdők, tölgyligetek díszlettek. Ma a tavat telepített erdők ölelik körül. Zömmel olyan honos hazai fajok alkotják őket, mint a kocsányos tölgy (Quercus robur), szürke-(Populus canescens) és fehérnyár ( P. alba), vénic ( Ulmus laevis)-és mezei szil (U. minor), mezei (Acer campestre) és hegyi juhar (A. pseudoplatanus). De előfordul több, idegen tájakról betelepített fafaj is. Például az akác( Robinia pseudoacacia), a fekete fenyő (Pinus nigra), a platán (Platanus acerifolia) és az ostorfa (Celtis occidentalis).
A cserjeszintet az ősszel a „vörösben izzó” galagonya (Crataegus monogyna), a hamvaskék bogyókat érlelő kökény (Prunus spinosa), a fagyal (Ligustrum vulgare), a fekete bodza (Sambucus nigra), valamint a csíkos kecskerágó (Euonymus europeus )és a gyepűrózsa (Rosa canina) alkotja. A keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), melyet gyakran olajfaként emlegetnek, a Földközi-tenger mellékén, Nyugat –és Közép-Ázsiában honos. Sajnos az utóbbi időben rendkívüli módon elszaporodott. Gyorsan nő és hatalmas gyökérzetet fejleszt, ezáltal szinte kiirthatatlanul terjed az őshonos növényzet rovására.

11. Erdei lakótelep

Az erdő jellegzetes lakói a harkályfélék: a nagy fakopáncs (Dendrocopos major) és a fekete harkály (Dryocopus martius). Itt fészkelnek a legszebb hangú énekesek is. Az üdülők gyakran élvezhetik a fülemüle (Luscinia megarhynchos) és a sárgarigó (Oriolus oriolus) fület gyönyörködtető trilláit. A ragadozók jellegzetes képviselője a karvaly (Accipiter nisus), a héja ( Accipiter gentilis) és az egerészölyv (Buteo buteo).
Az erdőben lakó sok faj közül megemlíthetjük a kedves széncinkét (Parus major) és a vörösbegyet (Erithacus rubecula), az erdei pintyet (Fringilla coelebs) és a hangos szajkót (Garrulus glandarius). Az esti szürkületben csapongó denevérek keresik a táplálékul szolgáló rovarokat. A sün (Erinaceus europaeus), az őz (Capreolus capreolus), és a róka (Vulpes vulpes) is menedékre talál itt.
Az erdők nemcsak a bennük élő számtalan élőlény miatt fontosak, de a tó vizének védelmébe is jelentős szerepet játszanak.

12. A Várdomb

A Kalocsai Sárköz a vízrendezések előtt az ország álló-és folyóvizekben egyik leggazdagabb területe volt. A Duna áradásaitól szabadon maradt szárazulatokon jöttek létre a mindenkori emberi települések.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a tó környékén már több ezer éve megtelepedett az ember. Az itt található homokdombon ( un. Várdomb) szarmata korból származó csontvázas sír került elő. A feltárások során bebizonyosodott, hogy ugyanitt a koraközépkorban templom és templomkörüli temető, a domb aljában, pedig egy viszonylag nagy kiterjedésű település volt. A török időkben a dombon feltehetően vár állott. A tó már ekkor kedvelt fürdőhely volt. Tömegével keresték fel a tavat a gyógyulni vágyó emberek.
Üdülőhelyként való fellendülése az 1930-as években, a kalocsai jezsuita gimnázium üdülőjének felépítésével indult. A mai üdülőtelep kiépülése az 1960-as években kezdődött.
A Kékmoszat tanösvény anyaga letölthető INNEN
Forrás: http://knp.nemzetipark.gov.hu

 

Kossuth szobor: 1894 december 14-én állították, Kossuth Lajos halálának évében, Magyarországon másodikként. Felavatásán ott volt Kossuth Lajos fia Kossuth Ferenc is. Dunapatajon az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követően nagy Kossuth-kultusz alakult ki. A polgári iskola megépítése után került jelenlegi helyére a szobor, az iskola előtti parkban található.
Forrás: www.dunapataj.hu